![]() Nagy örömünkre szolgál, hogy Vendégeink elgédettségüket a kiváló szálláshely elismeréssel jutalmazták. Köszönjük szépen! :: Esterházy kastélyA kastély az egykori vár helyén épült, s felhasználták a régi vár alapjait is. A pápai erősség már a XV. században állt, majd a török korban a végvárrendszer egyik tagja lett, s birtokosai között volt a neves katona, Török Bálint is. 1704-ben az őrség Rákóczi mellé állt, 1707-ben pedig császári hadak szállták meg, később pusztulni kezdett. A kastély őre A várat az 1740-es évektől kezdték kastéllyá átalakítani Franz Anton Pilgram tervei alapján. Halála után Fellner Jakab, majd miután ő is elhunyt, Grossmann József folytatta a munkát. Az U alakú, egyemeletes barokk kastély a versailles-i kastélytípusba tartozik. Az épület parkra néző főszárnya íves oromzattal záruló középrizalittal és sarokrizalittal tagolt. Az oromzaton látjuk az Esterházy-címert. A két szárny manzárdtetős sarokrizalitokkal végződik. A díszudvar bejáratánál két kőoroszlán látható, melyek 1945-ig a kastély kerítésének híresen szép kovácsoltvas kapuját őrizték. A kerítés megsemmisült, a kapunak is nyoma veszett. A kastélyban korábban több intézmény kapott helyet, ma is itt működik a városi könyvtár, és egy múzeum. A pompás lépcsőház Belépve az előcsarnokba jutunk, s innen indul az a barokk pompájú, kőkorláttal és stukkós mennyezettel pompázó lépcsőház, melyet gyakran hasonlítanak a pozsonyi Nyáry-palota híres lépcsőházához. Ezen át érhetünk fel az emeletre. A múzeum folyosóján áthaladva érünk a díszterembe, ismertebb nevén Nádor-terembe. Itt láthatjuk azt a festményt, mely Pápát az 1700-as évek közepén ábrázolja. A Nádor-terem jellegzetes barokk berendezésével, intarziás parkettájával, barokk kályhájával sokat érzékeltet abból, milyen lehetett a kastély korábbi állapotában. A múzeumban több korabeli bútort, festményt, használati tárgyat őriznek, de ezek többsége nem a kastélyból származik, később került ide. Egykori kápolnájában ma is látható az épen fennmaradt, eredeti barokk falkép, melynek resaturálásáért a munkát végző szakemberek Europa Nostra-díjat kaptak. A Krisztus mennybemenetelét ábárzoló freskót Johann Ignaz Mildorfer, a bécsi akadémia tanára készítette 1750 körül. A lapos kupolát tartó boltívek ívháromszögében angyalfigurák tartják Jézus szenvedésének relikviáit, a töviskoszorút, a szögeket, a kalapácsot, a szivacsot, a lándzsát és a kelyhet. A párkány fölött emelkedik föl a feltámadt Jézus angyalseregtől körülvéve a Szentháromság másik két személyéhez.
|
|
Hotel Villa Classica**** 8500 Pápa, Bástya u. 1. Hungary Tel.: +36-89-512-200 Fax: +36-89-512-201 E-mail: info@villaclassica.hu
|
Villa Classica Hotel Pápa: Pápa első négycsillagos szállodája 2005 óta. Intézze szállás foglalását oldalunkon, legyen nálunk a szállás Pápai nyaralása alatt. |